Lenkey Csongor
| A Hallgató Képviselet Alelnöke, a Kari Tanács tagja, az Oktatási Bizottság tagja, az Egészségügyi-mérnöki képzés kari Szakbizottságának tagja, a Villamosmérnök-képzés Szakbizottságának tagja, a Kari TDK Bizottság tagja. e-mail: lenkey.csongor@vik.hk |
Sziasztok, Lecsó vagyok. Örülök, gondolom a többiek is, hogy végre nem hivatalos formában kell bemutatkoznom, ahol meg van adva, hogy legalább kétezer karakter, meg annak ezer karakteres kivonata…szóval örülök:) közben azon gondolkoztam el, titeket mi is érdekelhet, mit akarnátok megtudni, ha már rám kattintottatok. Nehéz, biztos mindenki mást…sokan már ismertek is…
Node, negyedéves villanyos, szakirányon lévő még ötéves képzéses hallgató vagyok. 2007 decemberében nagy fába vágtam a fejszémet, hallgatói képviselő lettem. Most a ti érdekeiteket képviselem az oktatók, egyetem felé, hogy nyugodtan tanulhassatok, én meg nyugtalanul aludjak. Nem kis felelősség ennyi embernek és oktatónak megfelelni.
Ezelőtt a senior gárdában és a koliban tevékenykedtem, a tanulás mellett, ami azért nem megy olyan rosszul, mint általában feltételezik arról, aki a közéletben vesz részt. Fél évig írtam KB ülés jegyzőkönyveket, ami közben láttam, mit jelent a közéletet és a kolit irányítani. Főrendeztem Gabóval Első-, Másodéves Tábort, ahol a Lovagrend a fiatalokat tanítja arra, hogy is legyenek felelősségteljes posztokat betöltő emberek a villanykaron. (ennek a vége az lett az én esetemben, hogy a napjaim órára lebontva meg vannak tervezve, amin néha elgondolkozom mennyire egészséges…) Emellett Banális exrendező, Szakestély rendező, WTF tag, SSSL apród és vele persze gólyatábor, gólyabál, gólyahét rendező…az elsősökkel való foglalkozás mindig fontos volt számomra. (Pl. tavaly harmadévesként senior szobában szemléltem, ahogy elkezdi a fiatal nemzedék az értelmiséggé válást…arra gondoltam, hogy én tuti nem ilyen voltam:P )
Emlékszem még milyen jó érzés volt belecsöppenni az egyetemi körforgásba úgy, hogy ennyi ember vett körül és segítette az előrejutást. Itt a karon azért nagyon csőlátással kell rendelkezni ahhoz, hogy ne találjon valaki olyan elfoglaltságot magának a tanulás mellé, ami értelmes időtöltés, szereti is csinálni, barátokat is szerez közben és nagykanállal véve a tudást készülhet fel vele az életre.
De gyorsan visszatérek magamhoz, hogy ne legyek hosszú. Elég sok minden érdekel, felsorolásszerűen: sport (teniszez, ping-pong, squash, foci, falmászás), színház, mozi, komolyzene (7 évig zongoráztam), mindenféle kütyü (beágyasként nyilvánvaló), nyulak boncolása (orvosbiológia a mellékszakom és az önlabom is). Asszem első körben ennyi:)
Keressetek bátran, én is ember vagyok, nem harapok!
Üdv, Lecsó
Nem lehet hozzászólni.