Kocsis Dávid – Kocsó
Sziasztok!
Kocsó a nevem, ennek hosszabb változata: Kocsis Dávid. Jelenleg negyedéves villamosmérnök hallgató vagyok. Valamikor régen, amikor belecsöppentem a Kar pezsgő közéletébe, én is részt szerettem volna venni a szervezésében. Ezen motivációnak köszönhetően sok mindent kipróbáltam: seniorkodom, bár erre sajnos vajmi kevés időm marad; rendeztem Felező Bált, ami egy fergeteges élmény volt; tagja voltam a FarSCHang körnek, ahol gazdasági feladatokat láttam el; és mintegy kikapcsolódásként a félévente megrendezésre kerülő Dezső buli rendezésében a mai napig részt veszek. Mindezek mellett arra vetemedtem 2008 tavaszán, hogy eljárok a HK Tanulmányi Munkacsoportjának üléseire is. Megismerkedtem egy kicsit a HK-val, és úgy döntöttem, hogy ezt fogom csinálni. Sajnos ez azzal járt, hogy az imént felsorolt tevékenységeimet vissza kellett szorítanom. Node nem bánom, mert szeretem azt, amit csinálok, és az szeretem jól is csinálni, és ezért néha hajlamos vagyok görcsös is lenni, de hamar rájön az ember, hogy nem vidámnak lenni nem jó, úgyhogy felesleges görcsölni.
Kőhalmi Zoltán mondta egyik stand-upjában, hogy kétféle ember van: magas, vékony és szomorú, illetve az alacsony, köpcös
, és vidám. Én azt hiszem az utóbbiba tartozom.
Mostanában nagyon elfoglalt vagyok, pörög az élet mellettem, mert az egyetem, a HK, és most már egy ideje a Simonyi Szakkollégium Szponzor csoportja leköti az időmet.
Laktam a régi SCH-ban, a Termoban, és sajnálom, hogy ez a felszereltség az általános hangulat romlásához vezetett a mostani Schönherzben. Remélem, azért még átalakul valamennyire, mert ha így halad a világ, akkor még több ember lesz a VIK-en, akinek hamarabb lesz Aston Martin-ja, mint szexuális tapasztalata. Ez csak azért jutott eszembe, mert kedvenc autóm az Aston Martin, és a barátnőm is szereti, úgyhogy egy távlati célom, hogy szert tegyek egyre.
Úgy érzem, kezdek átmenni csapongóba, de ha idáig elolvastad már a bemutatkozást, akkor azt nagyon köszönöm neked, remélem kicsit közvetlenebb módon is meg tudtál ismerni!
Dávid
Nem lehet hozzászólni.