Tervezhetőbb ZH-k

Előfordult már olyan, hogy egy héten, vagy esetleg három egymást követő napon nagy ZH-t írtál? Pénteken és szombaton is ugyanazon a héten? No ez ősztől nem történhet meg.

Ma a Kari Tanács elfogadta az őszi ZH írásra kidolgozott irányelveket. Ennek kidolgozásában mi is részt vettünk természetesen, így örömmel újságolhatom, hogy ősztől a pótZH-k, keresztes ZH-k, keresztes pótZH-k is tervezve lesznek minden évfolyamnak. Így nem fog olyan előfordulni, hogy ha valaki egy tárggyal csúszik és van egy héten egy zh-ja meg egy pótzh-ja,
akkor epszilon idő alatt kell 3 nagy ZH-t írnia. Sikerült elérni, hogy két tervezett ZH között (például ZH PZH kombináció)legalább egy, de inkább két nap legyen. Ez is tök jó, mert előző félévben ez egy-két évfolyamnak nagy parája volt.

Az élménybeszámoló részben azt osztanám meg veletek, hogy ez volt nekem az első oktatókkal való kooperációt igénylő HK-s feladat. Pozitívan csalódtam bennük, a hallgatók érdekeit maguktól is szem előtt tartották anélkül, hogy kifejezetten fightolni kellett volna értetek. Persze egy-két dologról meg kellett őket győzni, de azt is sikerült racionális érvekkel elérni.

Remélem ez a szabály kicsit könnyíti az amúgy is nehéz egyetemi életeteket azzal, hogy tervezhetőbbé teszi azt.

üdv,
Lecsó

Itt írhatsz megjegyzést.

egy megjegyzés per “Tervezhetőbb ZH-k”

GGB

Nekem előző félévben egy esős pénteki napon 5 zh-t kellett teljesítenem. Több félév is összecsúszott ugyan, de ennek örülök, hogy nem lesz ilyen több. Kemény volt. Nagyon.

Írj megjegyzést!

Ez az írás 2008. március 19. szerdai napon született, pontosan 15:52-kor a

kategóriá(k)ban.

archívum

egyebek