Tanulmányi ösztöndíj – hogy is van ez?
És teljesen igazatok van!
Az összeg, amit ösztöndíjra költünk a hallgatói normatívából, sokkal kevesebb a tavalyinál. Amit itt elvesznek, azt nyomják bele a szoctám keretbe. És lincseljetek meg érte, de szerintem ez így nem jó! Mert oké, hogy a szociális támogatás tényleg segítsen a rászorulókon, de aki tényleg marhasokat tanul, hogy minél jobb tanulmányi eredményt érjen el, azt kéne szerintem igazán díjazni! Sajnos a törvények a normatíva elosztását másképp szabályozzák, főleg a szoc területen akarnak többet adni az embereknek – amiért a hallgató nem dolgozik meg külön, és szerintem ezáltal nem is motiválja igazán.
Apropó normatíva. Az egyetem minden hallgató után kap 119000 Ft-ot, ezt megkapja egyben, osztogatják létszámarányosan, leveszi az EHK a szocot, mert azt már ő osztja, a maradékból meg megy a tanulmányi ösztöndíj, kari BME, sporttámogatás, utazási pályázat stb. Ez most kb. 168 millió forint volt, amiből legalább 129-et kell ösztöndíjra fordítani, ezek nem titkos számok, a nyílt üléseinken is elhangzanak.
Mikor először leültem Tsabyval megcsinálni az ösztöndíjtáblákat, egy olyan évre terveztünk, mint a tavalyi, havi kb. 35 milliós kifizetéssel, ez 5 hónapra 175 millió forint. Reméltük belefér. Aztán mikor érdeklődtem, hogy már tényleg ideje lenne tudni ennek a pontos összegét, akkor szavazta meg az EHK. Hát nem kicsit kerekedett a szemem. Február közepére már tényleg ideje volt megszavazni az elosztást… 169 millió. Mínusz KBME, sport, jutalmazás, utazási pályázatok, és máris ott tartunk, hogy 145 millió forint. Hoppá. Ez SOKKAL kevesebb, mint tavaly (kb. 80%)!
Nah, gondoltam ennyi volt. Hát, akkor ezt a több mint 140 millió forintot legalább próbáljuk meg szabályosan kiosztani, így születtek meg a HKWeben is látható ösztöndíjtáblák (pár gép előtt számolgatással eltöltött éjszaka eredményeképp).
Persze ehhez hozzájárult a KTH is, aki 1 hét csúszással adta csak az átlagokat – védelmükre legyen mondva megint valami Neptunos para volt a megajánlott jegyekkel, plusz átsorolások, passzívosok stb. Én most nem akarok senkit bántani; azt akarom hogy lássátok, nem süttettük a hasunkat a napon, hanem amint jött az anyag, nekiestünk, és megcsináltuk. Aztán még szebb eset, ha jön az anyag, csak az infó nem. Gondolok itt az eü.mérnökök képzésére. Nincsenek sokan, de olyan összevissza a tantervük, hogy el kellett töltenem egy fél délutánt a képzés “szülőanyjával”, Fodor Bálintnével (aki egy nagyon kedves és segítőkész hölgy), mire megértettem mikor mennyi az előirányzott kredit, ki hányadéves virtuálisan meg valóságban…
De ez is megvolt, minden elkészült, és úgy néz ki, nem is lett elrontva!
Gondolom, ez örömmel tölt el titeket. Persze nem is lenne igazi villanykar-feelingem, ha az 5000 hallgatóból ne lenne legalább 50, aki kérdésekkel bombáz minket. És jöttek is a kérdések, hogy mi miért annyi, például az alapképzéseseknél a 2.9-es átlagra több mint 20K JMF, szakirányon ugyanitt meg még nem is jár… Ennek elég prózai magyarázata van: abban a homogén hallgatói csoportban a hallgatók teljesítménye és az ösztöndíjosztás elvei alapján így volt szabályos. Ők páran idén relatíve jól jártak, de tényleg csak páran, akik ahhoz képest, hogy lemaradóak, jól teljesítettek. Az ő számuk nagyságrendileg sem közelíti meg pl. a szakirányosok jól teljesítőinek a számát. Egyébként a lemaradóknál sokkal kevesebben kaptak ám ösztöndíjat, mint a társaság fele. Igen, a 2.0 … A többieknek jó hír, hogy ahány embernek nem adtunk náluk, annyival kaptak többet a többi HHCS-ben, ennek főleg a szakirányosok örülhetnek.
Amint kiment a HKNews az ösztöndíjjal kapcsolatos infókkal, egyből felélénkültek az emberek: vill2004-en Sanyi & Iván más egyetemeken is szétnéztek, hogy hol mennyit kapnak az emberek; mások a tandíj bevezetéséből próbáltak levezetni mindenféle összefüggéseket, de a lényeg, hogy legalább érdeklődőek a Villanykarosok, ami nekem nagyon bejött.
Ezt az érdeklődést szeretném továbbra is fenntartani egy olyan felhívással, hogy segítsetek jobbá tenni a rendszert! Várjuk az ötleteket, szerintetek miben kéne változtatni az ösztöndíjosztáson, hogyan csináljuk, hogy minél több embernek jó legyen, és a kimagasló teljesítmény tényleg meg legyen becsülve. Az ötleteitekre egy hétvégét rászánva átnézzük, hogy idei összegekkel nézve melyik lett volna jobb, mint a mostani, és ha lesz ilyen, akkor még akár az is lehet, hogy a BME legnagyobb karán az általatok elképzelt rendszer lesz hosszú évekig (és persze a jutalmazás sem marad el
).
Szóval ragadjatok billentyűzetet, és várjuk az ötleteket ide a blog-ra vagy az okros.tamas@vik-hk.bme.hu címre!
5 megjegyzés per “Tanulmányi ösztöndíj – hogy is van ez?”
Márk
Szerintem lehetne a gépészkari elveket alkalmazni, amelynek az a lényege, hogy magasabb atlagtol lehet ugyqan ösztöndijat kapni, de egész jegyenkent 10.000 a meredeksége, vagyis 5.0 körül nem kapnak kevesebbet mint régen.
http://ghk.ktk.bme.hu/iranyelvek.php
Ace
Megnézzük majd a koncepciót, összehasonlítjuk a mostanival, és majd meg lehet nézni, hogy hány embernek jobb és hánynak lenne ez rosszabb.
Köszi a hozzászólást.
titcar
“Ace
Megnézzük majd a koncepciót, összehasonlítjuk a mostanival, és majd meg lehet nézni, hogy hány embernek jobb és hánynak lenne ez rosszabb.
Köszi a hozzászólást.”
így egy röpke hónap csúszással: nem lehet, hogy talán azt kéne nézni, hogy igazságosabb/jobb rendszer-e?
Ace
“igazságosabb/jobb”
Ace
Előző üzenetem elveszett az éterben, úgyhogy megint nekifutok.
A rendszerünk nem olyan rossz, hogy egy változtatás mindenkinek jobb lenne. Valakit hátrány fog érni. Ha a “jó” tanulókat jutalmazom jobban, a kevésbé jók fognak elégedetlenkedni, ha a kevésbé jók kapnak ösztöndíjat, akkor meg a jobbak szólnak le, hogy az ő munkájukat nem ismerjük el eléggé.
Ergó nem tudod rámondani egyik rendszerre sem, hogy jobb vagy igazságosabb.
Ha van jó ötleted, várom.
Írj megjegyzést!