A BSc záróvizsga fórumról
Múlt héten megtartottuk a záróvizsgás beszélgetést, amelyen négy érdeklődő hallgató, és ugyanennyi HK-s vett részt. Nekik köszönjük, hogy elmondták a véleményüket és reméljük számukra is hasznos volt ez a beszélgetés.
A jelenlévők esetében elsősorban az domborodott ki, hogy ha másik egyetemen szeretnék folytatni a tanulmányaikat, akkor számukra hátrányos, hogy ott ismételten felvételizniük kell. Ez abban az esetben, ha ugyanazon a szakon szeretnék folytatni a tanulmányaikat kisebb problémát jelent, mivel ekkor a témakörök nagyrészt hasonlóak lesznek. A leginkább az jelent nehézséget, ha teljesen máshol szeretnél továbbtanulni. Ilyenkor a BSc képzés lezárása és az új képzésre való felvételi teljesen különválik és kétszeres terhelést jelent.
Ezen kívül kritika érte azt, hogy a dolgot rosszul kommunikáltuk, amit elismertünk, kiegészítve azzal, hogy tanultunk a hibánkból és ezen mindenképp javítunk a továbbiakban.
Mi is elmondtuk, hogy milyen okok vezettek ennek a változásnak a bekövetkezéséhez.
Egyrészt az előző félév végén megírt záróvizsgák pozitív tapasztalatai. Azoknak, akik a felvételi számított záróvizsgának is, általában jól sikerült. Akik pedig külön záróvizsgát és felvételit írtak, azoknál idén nem volt tétje a felvételinek, hiszen több embert vehetett volna fel az egyetem, mint ahányan jelentkeztek. Ez azonban a közeljövőben, 1-2 éven belül, várhatóan változni fog, és a felvételi eredmény ténylegesen számítani fog az MSc-re, szakirányra való bekerülésnél, emiatt minden továbbtanulónak érdeke, hogy a lehető legjobb MSc felvételit írja meg.
Egy másik ehhez kapcsolódó tényező a rendelkezésre álló nagyon rövid idő a téli, egyenes végzés esetén. Tulajdonképpen vizsgaidőszakra, felvételire és a záróvizsgákra összesen 2-3 hét áll rendelkezésre a pótlási hetet is beleértve. Ebben az esetben mindenképpen szerencsés, ha a számonkérések számát csökkenteni lehet, és nincs külön záróvizsga és felvételi.
Egy további érv volt az egységesítés mellett, hogy a konzulensek eltérő képpen értelmezték a szabályzatnak azt a részét, hogy a záróvizsgatárgyakat a konzulens jelöli ki. Voltak, akik megmondták, hogy mely záróvizsgatárgyakat válassza a hallgató a szakdolgozat témájához kapcsolódóan, és voltak akik teljesen szabad kezet adtak a választáskor. Ilyenkor jogosan merült fel a kérdés, hogy ha neki lehet abból a tárgyból záróvizsgázni, akkor nekem miért nem? Még egy csökkentett tárgylista esetén is előjöhet az, hogy egy-egy tárgy záróvizsgája nehezebb lesz, mint a másik. Egyenlő megmérettetést az egységes záróvizsga biztosít.
Szakmai szempontból a több tárgy alapismereteit számon kérő záróvizsga lehetőséget teremt arra, hogy ezt az anyagot a teljes képzés tükrében még egyszer átismételd, ami egyrészt megalapozza az MSc képzést, amely sok esetben ezekre az ismeretekre épít. Másrészt abban az esetben is hasznos, ha az iparban szeretnéd folytatni BSc-s diplomával a kezedben, hiszen a legtöbb esetben itt sem csak azzal fogsz foglalkozni, amit az egyetemen megtanultál, és a továbblépéshez is jó alapot biztosít ezen készségeknek, alapismereteknek az átismétlése.
Mivel a témához szorosan kapcsolódik az MSc képzés is, szóba kerültek az újonnan indult képzéssel kapcsolatos problémák is. Illetve ehhez kapcsolódóan az is, hogy valószínűleg jelentős mértékben megváltozott az arány, hogy mennyien szeretnének a BME VIK-en MSc-n folytatni a tanulmányaikat. Mindkét kérdéskörben a közeljövőben szeretnénk feltérképezni, hogy ti mit gondoltok, és ebben kérjük a segítségeteket is.
Egyrészt ez volt, amiben a jelenlévőkkel megegyeztünk, másrészt a záróvizsgához kapcsolódóan legkésőbb jövő hét hétfőig kiírunk egy szavazást, ahol mindenki állást foglalhat május 17-ig, és ezek alapján egy héten belül eldöntjük, hogy milyen lépéseket teszünk a szabályzattal kapcsolatban.
5 megjegyzés per “A BSc záróvizsga fórumról”
Pityu
Először is, köszönöm a postot, segített a tisztánlátásban!
“Egy másik ehhez kapcsolódó tényező a rendelkezésre álló nagyon rövid idő a téli, egyenes végzés esetén. Tulajdonképpen vizsgaidőszakra, felvételire és a záróvizsgákra összesen 2-3 hét áll rendelkezésre a pótlási hetet is beleértve. Ebben az esetben mindenképpen szerencsés, ha a számonkérések számát csökkenteni lehet, és nincs külön záróvizsga és felvételi.”
Úgy érzem, itt a hallgatóságot elfelejtettétek megkérdezni. Ugyanis az van, hogy aki nem akar továbbtanulni, annak nem 2-3 hete van erre, hanem másfél hónapja, hiszen a tovább nem tanulók csak jan végén záróvizsgáztak. Így főleg azok lettek most megterhelve, akik amúgy itt akarnák hagyni az egész Kart a BSc után (tapasztalataim szerint igen rossz szájízzel, ami most még rosszabb lesz majd).
Másfelől pedig, az idézett résztől kicsit elrugaszkodva, egy választási lehetőség egyéni mérlegelésre ad lehetőséget, amely mindenképpen egy dicsérendő dolog. Ezt most eltörölték, én ezt sajnálatosnak tartom, máshonnan nézve most a döntést meghozók döntöttek többszáz diák helyett. Őszintén sajnálatosnak tartom ezt.
Harmadrészt pedig, a végző BSc-s nem a Matlabban elvégezhető dolgokat fogja utána a melójában alkalmazni, a felvételi pedig majdnem teljesen ilyen dolgokból állt össze. A kikerülő mérnök (és ezt saját példámon tudom) gondolkodásmódot fog használni, és legfőképpen a melóban fog tanulni, ezt sem a záróvizsga, sem a felvételi nem méri fel, erre való a szakdolgozat.
Kértétek a segítségünket (kollektíve), én a magam részéről proaktív próbálok lenni jelenlegi MSc-s ként felvételi és MSc ügyben is, mert látom, ez a diákok nélkül nem fog menni, ez az egész a diákok érdeke. Az e-mail címem gondolom, látjátok, azon keresztül elértek.
Üdvözlettel:
Pityu
puff
Nah bennem továbbra is 1 kérdés él: Van 1x egy záróvizsga, több tárgyból. ok. De azt lehet-e duplázni mint idén az msc felvételinél, vagy mindenképpen a görgetett átlag játszik ?
Vagy az csak majd a külön megtartott msc felvételin lehet majd ?
Ha külön van a felvételi és a zátóvizsga, akkor azoknak az anyaga mennyiben tér majd el ?
(Azt nembánom, hogy nehezítették a záróvizsgát, mert régen is volt szigorlat stb, és azért az sokat dobott a tudás maradandóságán. Csak görgetett átlag bevonását nem értem)
Dávid
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a “Szakmai szempontból a több tárgy” kezdetű bekezdés nem más, mint tömény bullshit. A záróvizsga tárgyak pont olyan alaptudást kérnek számon (pl matek), amit biztos, hogy nem fogsz napi szinten használni, ha kimész az iparba. Csak akkor van értelme ezeket az elméleti alapokat átismételni, ha mész tovább msc-re.
Andris
Talán azzal indítanék, hogy ha jól értelmezem a szavazás mostani állását, akkor a hallgatókat képviselő testület egy olyan szigorítást fogadott el, amit (nem meglepő módon) a hallgatók bő 4/5-e ilyen formában elfogadhatatlannak tart. Én magam is azok közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy csak lehetőség legyen felvételivel záróvizsgázni,ne kötelesség hiszen szakirányomhoz és érdeklődésemhez szorosan kapcsolódó Msc-t itt nem találtam. Valószínűnek tartom, hogy más egyetemen (pl:külföldön) más felvételit írnak majd ki és az se biztos, hogy egybõl folytatom a tanulmányaim, akkor meg készülhetek fel megint(márha műszaki területen tanulok egyáltalán tovább, különben más tárgyakból)
Záróvizsga tárgyakról: Algoritmuselméletnek úgy gondolom valóban ott a helye, hiszen tényleg mindenkinek kell, aki be szeretné fejezni az egyetemet.
Opre az talán alapműveltség ezen a szakon, ezért ebbe nem is akarok belekötni. Szerintem a számítógéphálók
esetleg fontos, de a táközlõhálók tárgy fontosabb volna.
Szoftverismeretekbõl iratni kész õrültség nem programozós számonkérést tartani, másrészt erõsen megkérdõjelezném, hogy hány programozónak készülő diáktársunk fog itt továbbtanulni MSc-n, amikor céges környezetben talán még jobban is fejlődik.
“hiszen több embert vehetett volna fel az egyetem, mint ahányan jelentkeztek. Ez azonban a közeljövőben, 1-2 éven belül, várhatóan változni fog”
ez a nagy álom, de a többség mire befejezi a BSc-t rájön, hogy MSc nélkül is nagyon jól tud keresni,de ez nem tartozik ide.(úgy gondolom, akinek esetleges kutatási ambíciói vannak, annál meg nem a programozási elmélet számít)
Lényeg, hogy a poszt is jól mutatja, hogy tényleg csak az BME infós MSc-re készülőknek nyújt segítséget az új záróvizsga, de vajh’ a 450 BSc-sbol hányan mennek/hánynak van egyáltalán lehetosége MSc-re menni? 80-120 embernek? Ez biztos nem a tobbség, akit képviselni kell.
Szerintem a kompromisszumos megoldás a választhatóság volna.
azeroth
Andris:
A szavazás állását szerintem nehéz ilyen módon értelmezni, tekintve, hogy nem hallgatókról, hanem a szavazókról (ebben a szavazásban csak ip alapú a korlátozás) van szó, másrészt nem is 4/5, hanem 49%. Így azt nem mondanám, egy 80% által nem támogatott szigorítást fogadtunk volna el, mert ez ez alapján nem állítható. Azzal, hogy külföldön valószínűleg más felvételi lesz, egyetértek, ezért nekik a változás másfajta felkészüléssel is jár.
Bár nekem semmilyen statisztikám se konkrét tudásom nincs arról, hogy a BSc-s diplomával hogy lehet majd keresni, de nemrég volt egy szakmai est (az it-sector nagyobb képviselőivel), ahol szóba került a téma, és ott a konklúzió nem ez volt. Sajnos még nem került fel róla videóanyag, de remélem hamarosan elérhető lesz.
Írj megjegyzést!