Az MSc képzés indításának problémái
Az előző cikkben olvashattatok arról, hogy miként működne az MSc képzésünk ideális esetben, ebben a cikkben pedig arról olvashattok, hogy a friss MSc hallgatók első féléves visszajelzései alapján, hogyan is működik valójában.
A tavasszal kitöltetett kérdőív alapján az MSc-seink meglehetősen negatívan élték meg az új képzést, sok mindent kifogásoltak. A problémák alapvetően két fő rendszerszintű témakör köré csoportosultak.
Az egyik fő problémának azt érezték, hogy a BSc-s szakdolgozat félévük után, amikor is végre olyan dolgokkal foglalkozhatnak, amik érdeklik őket, az MSc első félévében megint előjönnek a tisztán elméleti tárgyak. Vissza kell ülni a padba és felsőbbmatematikát, Fizika 3-at és hasonló csöppet sem gyakorlatorientált tárgyakat tanulni. Bárki belegondol, rájöhet, hogy ez lélektanilag mennyire megterhelő.
A másik probléma a túlzott félévközi leterheltség. A félév során sok szakirányon rengeteg számonkérést kellett teljesíteni, ráadásul ezeknek az ütemezése sem volt jól megoldva, és ennek egyeneságú következménye volt, hogy a hallgatók ott vettek vissza a teljesítményből, ahol tudtak: az önálló labornál. Felmerül a kérdés, vajon van-e úgy értelme egy önálló munka köré felépített képzésnek, ha arra pont nem jut idő.
Az elsőre sajnos nincs általános megoldás. Akár milyen mértékben próbálna a kar gyakorlatorientált, szakirányhoz kapcsolódó képzést létrehozni, a KKK-ban előírtakat nem lehet felülbírálni, így szükség van például 20-30 kreditnyi természettudományos tárgyra. Persze nem mindegy, hogy ezek milyen arányban jelennek meg a leterhelésben.
A másodikra viszont garantáltan van, ezügyben próbáltunk valamit lépni.
Ezen kívül persze felmerültek olyan hibák is, amik kifejezetten a tárgyak és a képzés újdonsága miatt adódtak. Pl. hiányzó jegyzetek, mintafeladatok, a zh-k egyenetlen eloszlása, nem tisztázott egymásra épülések BSc-s tárgyakkal stb. Ezek a kisebb nehézségek természetesen folyamatosan javítva vannak, reméljük egyre kevesebb ilyennel találkoztok majd.
4 megjegyzés per “Az MSc képzés indításának problémái”
Dávid
Nem a természettudományos tárgyakkal van a probléma, hanem azzal, ahogy tanítják őket.
Igenis el lehet várni egy előadótól, hogy érdekes órát tartson, ahol nem alszik el az emberek nagy része.
Igenis el lehet várni az oktatótól, hogy szemléletes magyarázatot is adjon, nem csak az übertudományos hókuszpókuszt.
Igenis el lehet várni, hogy legyen normális jegyzet a tárgyhoz, amiben az van leírva amit utána számon kérnek, kidolgozott példákkal. És nem egy 1500 oldalas könyvből kell kibogarászni azt a 100-at, ami az anyag.
És igenis el lehet várni az egyetemtől, hogy kirúgja azokat, akik nem képesek megfelelni ezeknek a követelményeknek.
Robi
A KKK-t ki bírálhatja felül?
Dénes
A KKK-t az Oktatási Minisztérium határozza meg rendelet formájában, így módosítani is a Minisztérium tudja. Módosítás kezdeményezéséhez pedig szükség van az adott szak oktatásában érintett egyetemek támogatására, mivel ekkor mindenhol módosítani kellene a tárgyakon, tanterven.
Morey
És mivel a szak oktatásában érintett egyetem csak egyetlen egy van ebben az országban, ahol jobbára életképtelen munkanélküliek tanítanak, akiknek érdekük ezen reménytelen állapotok fenntartása, ezért nem lesz semmi változás.
Írj megjegyzést!