FTV – Round 2

Cikksorozatunk második részében egy rövid sajtószemlét tartunk. Azóta, hogy csütörtökön megjelent a Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján az új Felsőoktatási Törvény vitaanyaga néhány reakció már született is a különböző szakmai, társadalmi szervezetek részéről és magánvélemények is fogalmazódtak meg, ezekből válogattunk.


 
Kevesebben mehetnek egyetemre
Kevesebb diákot lehet majd jövőre fölvenni az egyetemek és a főiskolák államilag támogatott képzéseire –derül ki a költségvetési törvény tervezetéből. A kormány a diákok, valamint a felsőoktatási intézmények közötti versennyel javítaná az ágazat minőségét. [Bővebben…]

Pokorni Zoltán elhatárolta magát Hoffmann Rózsáéktól
Pokorni Zoltán csak reménykedni tud, hogy puszta revansvágyból a következő időszakban nem fogják tönkretenni azt, amit az elmúlt években eredményként könyvelhetett el a hazai oktatásügy. A Fidesz alelnöke egy nevelésügyi konferencián többször is érzékeltette, hogy nem tud azonosulni a Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár által képviselt irányzattal, de nincs ráhatása a KDNP-s irányvonalra. [Bővebben…]

Bologna: torz kezdet, jó irány
A felsőoktatás körül dúlnak a viták. Sokan az Európában kormányzati szinten általánosan elfogadott ún. bolognai folyamat visszafordításában látják a megoldást. Ez a nézet olykor EU-ellenességgel is társul. [Bővebben…]

Szülők szidják az egyetemi tanárokat
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint nem a hallgatókat kell sértegetni azzal, hogy nem tanulnak, hanem azokat a felsőoktatási vezetőket kell lecserélni, akik használható tudás nélkül adtak nekik diplomát. [Bővebben…]

‘Mozgolódnak’ a tudományos diákkörök
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) szeretné elérni, hogy a tudományos diákköri mozgalom megfelelő súllyal szerepeljen a felsőoktatási törvényben – mondta Szendrő Péter, a szerveződés elnöke pénteken Kecskeméten. [Bővebben…]

LMP: lépéstévesztésben az oktatási kormányzat
A felsőoktatás helyett előbb a közoktatást kellene megreformálni – mondta Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke pénteken. [Bővebben…]

Ellentmondások a felsőoktatási törvény koncepciójában
Több ponton, főleg a hallgatókat érintő elképzelésekben fölpuhult az új felsőoktatási törvény hivatalos koncepciója. A szövegbe ugyanakkor újabb ellentmondások kerültek. [Bővebben…]

Hiller: Hallgatóellenes az új felsőoktatási törvény
Minőség-, hallgató- és autonómiaellenes, nem szolgálja a felsőoktatás ügyét a felsőoktatási törvény koncepciója – jelentette ki Hiller István volt oktatási és kulturális miniszter. [Bővebben…]

Interjú Keresztes Péterrel
Keresztes Pétert, a BME Egyetemi Hallgatói Képviseletének elnökét, kérdezte a Klub Rádió riportere a felsőoktatás tervezett átalításáról a nemrég közzétett vitaanyag tükrében. [Bővebben…]
(Az interjú 20:26-tól hallható a felvételen.)

FTV -Round 1
És persze végül de nem utolsó sorban a mi álláspontunk :) [Bővebben...]

 
Hamarosan a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) is közzéteszi szakmai álláspontját a tervezettel kapcsolatban, ezzel külön cikkben foglalkozunk.

Szilágyi Attila

(Megjegyzés: Ha olvastál, láttál vagy hallottál olyan véleményt új ftv vitaanyagáról, amely itt nem szerepel, akkor nyugodtan írd be a fórumba.)

Itt írhatsz megjegyzést.

egy megjegyzés per “FTV – Round 2”

Dávid

Tök jó, hogy írtok a témáról. Köszönjük.

Írj megjegyzést!

Ez az írás 2010. november 07. vasárnapi napon született, pontosan 21:07-kor a

kategóriá(k)ban.

archívum

egyebek