Azt hiszem, ez volt az egyik legjellemzőbb mondata Oláh Györgynek, amit a BME CH épületében mondott egy kötetlen beszélgetésen nemrég.

Magyar kémikus, a metanollal kapcsolatos kutatásaiért 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Az említett mondat így talán kicsit átérezhetőbb azok számára is, akik eddig nem tudták, hogy ki ő. Ez sokat elmond Oláh professzor felfogásáról és az életfilozófiájáról.

Az első kérdések egyike volt, hogy meséljen arról, hogy hogyan lett belőle kémikus és valójában hogyan is jutott el oda, ahol ma tart. Azt mondta, hogy ugyan kicsit szégyelli, de nem emlékszik a középiskolai kémia tanárára. De volt valaki, akire viszont még tisztán emlékszik a nagyon régi évek távlatából is, méghozzá Öveges Józsefre, aki fizikát tanított neki. A tudományos érdeklődés ezzel kezdődött, talán nem is kell magyarázni, hogy miért. Valójában akkoriban, a II. világháború után, az ország rendkívül rossz anyagi helyzetében a fizikus szakma nem tűnt biztos megélhetésnek, azonban az erősen virágzó kémia annál inkább. Így került a BME-re kémiát tanulni. Szerinte sokan már egészen kis korukban is kiemelkedően tehetségesek és tudják jó előre, hogy mit akarnak. Ő viszont még az egyetemen sem volt benne biztos, hogy kémiával akar foglalkozni. Arról pedig még akkor sem volt fogalma, hogy a metanol hozza meg neki a sikert, mikor már nagyon sok éve kémiai kutatásokban vett részt. De itt megszakította egy kicsit a mesélést és inkább kitért néhány tanulságos történetre az életéből, mert sokkal érdekesebbnek tartotta őket, mint egy egyszerű életrajzot, amit mindenhol találhatunk róla. Én is inkább ezek közül osztanék meg néhányat, mert úgy gondolom, hogy ezek többet mondanak az egyszerű adatoknál.

Az egyik tanulságos dolog az volt, amit a nyelvekről mondott. Először 1956-ban adott elő angolul Londonban. Itt az volt az első kérdés az előadása után, hogy milyen nyelven is beszélt, mert furcsa, hogy annyira hasonlított az angolra. Szóval a nyelvek nagyon fontosak, alaposan meg kell őket tanulni és élesben is kell őket használni, mert különben nem érnek semmit.

Aztán szó esett arról, hogy végül is mitől lett olyan fontos hirtelen a metanol, amit ő már nagyon sok éve kutatott, mire elkezdett érdeklődni utána a tudomány és az ipar. Azt mondta, hogy ez pusztán szerencsés alakulása a dolgoknak. Egyik oka a nemzetközi helyzet a kőolajjal. A másik pedig az alternatív energiaforrások által nem teljesen beváltott remények. Azt mondta, hogy “Miután Mózes kivezette népét Egyiptomból az egyetlen olyan helyre a Közel-Keleten, ahol nincs kőolaj” a világnak kell valamilyen megoldást találnia az ilyen helyzetekre, így került előtérbe az ő kutatása.

Majd kitért arra, hogy mennyire szeret tanítani. Talán ez az egyik legfontosabb dolog az életében, amely végigkísérte. Nagyon közel áll hozzá az ifjúság, mert bennük van a jövő. Ekkor beszélt rólunk és lehetőségeinkről kicsit. Örült, hogy sokan voltunk, köztük sok középiskolás meghívott. Szerinte minden erről szól és ez számít, a fiatalság.

Valamint végül arról beszélt, hogy talán a két legalapvetőbb dolog az életben a kitartás és a szerencse. Ő is ennek köszönhet mindent. Kitartóan kutatott egy területen, míg egyszer a szerencse révén kiderült, hogy amivel a fél életét töltötte az mennyire értekés és hasznos is valójában a világ számára. Szóval az élet csupán a kitartásról és a szerencséről szól. Azt hiszem, hogy érdemes megfogadni a tanácsot, ha mi is “csak egyszerű” informatikusok vagy villamosmérnökök szeretnénk lenni.