Havi archívum - május 2010

Szilágyi Attila – Szati

Szilágyi Attila vagyok, a Hallgatói Képviselet egyik legújabb munkatársa, egyelőre mint munkacsoport tag, vagyis nem vagyok mandátumos. Barátaim, ismerőseim Szatinak vagy Attillának szólítanak, a villanykar környékén az előbbi a gyakoribb.  Nagyjából fél éve kapcsolódtam be a HK munkájába, ezért még egyszer sem indultam HK választáson, de – ha csak nem történik nagy változás az életemben – én is szeretnék választott képviselő lenni a következő ciklusban.

Általában véve mindig is vonzottak a közügyek, a HK-ban elsősorban az, hogy nap mint nap találkozok olyan dogokkal az egyetemen, amit lehetne jobban, sőt alkalmanként sokkal jobban is csinálni, ezeken szeretnék változtatni. Kitüntetett feladatom még nincsen, legaktívabb az oktatási területen vagyok, de érdekelnek még a PR-al kapcsolatos dolgok is. Ami a tanulmányaimat illeti, jelenleg 3. éves villamosmérnök hallgató vagyok kicsit lemaradva a tantervtől, kb. 2 év anyagát végeztem el.

Az egyetemen és a hallgatói közéleten kívül még sok minden érdekel. Igazából a HK-ban is az a jó, hogy rendkívül változatosak a feladatok, csak ajánlani tudom azoknak akik nem szeretik a monoton tevékenységeket.

Nagyon szeretek kirándulni, legjobban a többnapos kirándulásokat szeretem, mert itt jobban van lehetőség a társasági életre. Sörözés és beszélgetés közben vagy szalonnát szoktunk sütni vagy kártyázunk. Kedvenc játékaim a rikiki és a pikkdáma.

Szeretnék egyszer egy magasabb csúcsra is fölmászni, de ez a távlati terveim közé tartozik.

A kirándulásokon – és mindenféle alkalommal – rendszeresen szoktam fényképezni, ez is az egyik hobbim. Bár már kiderült, hogy nem vagyok különösebb tehetség a témában de, ha egy „lelkes amatőr” címet adományozok magamnak, akkor talán nem leszek nagyképű.

Szeretem a történelmi témájú filmeket, könyveket és folyóiratokat. Ha nem számolom a különböző tantárgyakhoz kapcsolódó kinyomtatott PDF-eket, akkor talán több történelmi könyvem van, mint műszaki – bár még soha nem számoltam meg őket. A kedvenc folyóiratom is ilyen témájú, a Rubicon minden lapszámát megveszem.

Régebben amatőr szinten foglalkoztam újságírással is – többek közt közel két évig voltam az Impulzus tagja – de most már inkább csak olvasok különböző lapokat.  A HK blogra majd igyekszem sűrűn írni.

Emellett természetesen – talán kicsit fölösleges is leírnom – nagyon érdekelnek a műszaki dolgok, ezekkel is szívesen foglalkozom a szabadidőmben, mostanában a jelfeldolgozás és az FPGA-k érdeklenek a legjobban.

Ha kérdésetek lenne, alkalmanként megtalálható vagyok az irodában vagy kereshetsz e-mailben is a szilagyi.attila@vik.hk címen.

írta szati, ekkor: 25 május 2010Hozzászólások kikapcsolva

Hegedűs Bence

Sziasztok!

Hegedüs Bence vagyok, harmadéves villamosmérnök és másodéves műszaki menedzser hallgató.

Dombóváron lakom, habár mostanában már többet vagyok a Schönherzben, mint otthon. A kollégista életmódot már rég megszoktam, Pécsen jártam középiskolába (Leőwey), ott is koleszos voltam. Aki hallott már a Hajnóczyról, tudja, miről beszélek. :-)

Elsőévesként még ismerkedtem az egyetemmel és az új környezettel, tavaly szeptember óta viszont aktívan dolgozom a HK-ban. A Tanulmányi Munkacsoportban kezdtem tevékenységeimet, amit kibővítettem a PR Munkacsoporttal is. Egyre több energiát fektetek az itteni dolgokba, most már úgy érzem, sikerül hasznos munkát végeznem.

Szeretem a sportokat, főleg a focit: szabadidőmben szívesen űzöm és nézem is, kupát is szoktam rendezni. Kedvelem a sörözős-dumálós estéket és a bulikat, koncerteket is. Imádom a zenét, hallgatni is, játszani is: több mint 10 éve játszom trombitán.

Ha érdekel még valami, vagy tudok valamiben segíteni, kérdezz bátran!

Üdv,
Bence

írta Bence, ekkor: 16 május 20103 megjegyzés

vik.hk

Marci Bubu nightw Joby
Ági Kata Ádám Kocsó
Zsoca Dénes Petya Atus
Szati Ádám Meznye Donát
KisMaci Lecsó Ace Aze
Bence

info

megjegyzések

archívum

egyebek