Havi archívum - június 2008

Én csak egy egyszerű kémikus vagyok…

Azt hiszem, ez volt az egyik legjellemzőbb mondata Oláh Györgynek, amit a BME CH épületében mondott egy kötetlen beszélgetésen nemrég.

Magyar kémikus, a metanollal kapcsolatos kutatásaiért 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Az említett mondat így talán kicsit átérezhetőbb azok számára is, akik eddig nem tudták, hogy ki ő. Ez sokat elmond Oláh professzor felfogásáról és az életfilozófiájáról.

folytatás…

írta nightw, ekkor: 25 június 2008nincs megjegyzés

Dékánválasztás II. rész

Sziasztok!

A múlt héten lezárult a pályázatok benyújtása a villanykar dékáni megbízására szóval ahogy ígértem bemutatjuk nektek a pályázók körét. Négy pályázat érkezett be, ezeket természetesen ti is letölthetitek, és elolvashatjátok. Mint tudjátok a dékán személyéről a kari tanács dönt, melynek harmad részét hallgatók alkotják. Ezért is fontos hogy minnél inkább megismerjük a pályázókat, lehetőleg személyes találkozók útján, és minden szempontot figyelembe véve a kar számára a legjobb döntés szülessen. A dékánválasztó kari tanács egyébként július 8-ra lett összehívva rendkívüli jelleggel(ugyebár nyáron nem szokott lenni ülés) csak a dékánválasztás apropójából.
folytatás…

írta Donát, ekkor: 5 június 20089 megjegyzés

vik.hk

Marci Bubu nightw Joby
Ági Kata Ádám Kocsó
Zsoca Dénes Petya Atus
Szati Ádám Meznye Donát
KisMaci Lecsó Ace Aze
Bence

info

megjegyzések

archívum

egyebek